Általános információk
Győdő (Eudu) kun vezér telepszik meg a templom helyén.
Róla kapja ez a hely a Győd, Jud, Güd, Gyüd majd a Máriagyűd nevet. Itt húzódik a forgalmas Pécs-eszéki régi római út.
A templomdomb alatti forrásnál, mely még ma is ad vizet, sokan megpihennek.
Fatönkre állított Mária-szobor áll itt. Kegyelettel veszik körül. 1006. A pécsváradi bencés atyák kőkápolnácskát emeltek a szobor fölé.
1526. Pap nélkül maradt a kegyhely, mert a mohácsi csatában sokan elesnek.
1537. Perényi Péter siklósi várúr reformátussá lett és 51 faluját - köztük gyűdöt is - reformátussá tette.
1543. Megszállták a törökök. A templom először mecset lesz, majd rácok veszik bérbe, később reformátusok kezére került.
1687. Az augusztus 12-i nagyharsányi csatában felszabadult a vidék a török megszállás alól.
A templom romos, elhagyatott. A kegyszobor eltűnik! Máriajelenések rázzák meg az embereket.
A katolikusok kezdték visszakövetelni a templomot.
1689. Újra katolikus kézre került a templom!
A siklósi ferences atyák vették gondjaikba. Kijavítottákák, újra megindultak a zarándoklatok.
1698. Kaproncáról új kegyszobrot hoztak.
1704. A vidéket kegyetlen rácok dúlták. Előlük Siklósra, majd eszékre mentették a kegyszobrot.
A templomot kifosztották. Újra elnéptelenedett.
1706. A Szűzanya újabb jelenésekben panaszosan hívta az embereket. Megmozdultak a hívek, kérték vissza a szobrot, de az eszékiek nem adták. Ma is ott van a ferences templomban.
1713. Nesselrod Ferenc pécsi megyéspüspök a most is látható kegyszobrot adományozta.
A kegyelet, a régi elveszett mintájára aranyszegélyű, szépen ötvözött ezüst ruhába öltöztet az 1700-as évek vége felé.
Újabb imameghallgatások tömegesen vonzották ide a búcsúsokat.
Jöttek a magyarok, közben idetelepült horvátok, majd a németek is.
A templom egyre szűkebbnek bizonyult.
1737. Pestisjárvány pusztította a vidéket.
Idetódult a nép segítségért. A járvány hirtelen megszűnt.
1739. A hálaadományokból elkezdték bővíteni a templomot.
A régiből csak a mostani kegyoltár környékét hagyták meg.
A templom mellé lerakták a ferences zárda alapjait is.
1742-ben szentelték fel.
1805. VII. Pius pápa elismerte a kegyhelyet.
1835. Megépült a gyóntató udvar 10 gyóntatószékkel.
1860. A hegyoldalban elhelyezték a Fájdalmas Szűzanya szobrát.
1862. Megépítették a kegyoltár alsó részét siklósi márványból. A felső részt fehér márványból 1936-ban alakítják ki.
1900. Felállították a Kiss György által alkotott jubileumi keresztet.
1950. Megszüntették a ferences rendet. A rendházból állami szociális otthon lesz. A kegyhely gondozását egyházmegyés papok veszik át.
1964. Belsőleg, majd 1972-ben külsőleg is felújult a templom.
1970. Megépült az új plébániaház, melyet 1958-ban pajtából és istállóból alakítottak ki.
1981. Elkezdődött a zarándokok adományaiból az oltárok felújítása.

2008-ban Basilica Minor rangot kapott.